Éljenek a zenebölcsik

2011 november 24. | Szerző: Orsi napi kérdése

 

Undokok az emberek….

2011 november 23. | Szerző: Orsi napi kérdése

 Olyan szituációk történtek velem, ami az elmúlt hetekben szerencsére elkerültek. Kezdem ott, hogy nagy örömmel fogadtam egy kismama barátkozását felém még hetekkel ezelőtt. Jókat beszélgettünk, gyerekein imádták egymást és már a közös programokon járt az eszünk, sőt még a bűvös Facebook-on is ismerősök lettünk egymással. Eltelt két hét, amikor nem nagyon találkoztunk (el is utazott, jött a hideg) és amikor újra megláttuk egymást, már észre vehető volt, hogy valami benne megváltozott. Fagyos lett és kimért velem. Mintha idegenek lennénk egymásnak. Jelenpillanatban itt tart a dolog….

Aztán egy újabb kismama szólt oda nekem egyik nap: “na, mi van terhes vagy?!”  Ez a kedvenc kérdésem. 🙁 20 éves korom óta folyamatosan terhesnek titulálnak. Ebből ugye 9 hónapot el is találtak. 😉 Nem tehetek róla, ilyen az alkatom: kicsi a fejem és nagy a hasam!  És azért fájt még ez a mondat, mert nagyon nehezen jött össze egyetlen kisfiam és azt ez a kismama is tudta, így ezt szándékos bántásnak éreztem.

Akkor megint egy nő, aki sztároltatja a másfél éves lányát, különböző médián keresztül, egyik szépségversenyből a másikba viszi és jó pénzért és összeköttetéssel meg is nyeretteti. Azért orroltam rá, mert régebben az egyik ügynökség elérhetőségét kértem el, ahol a lánya hatalmas sikereket ért már el. Gondoltam az én fiamnak is kijárna egy kis csillogás, szép képek rokonoknak. Erre egy lekezelő, nesze semmi fog meg jól levéllel lerendezett. Én naív meg még megadtam (cím cserében reménykedve), annak az ügynökségnek a nevét, ahova régen mi vittük fiamat. Erre pár napra rá mit látok, hogy ő elvitte ahhoz az ügynökséghez, amit én említettem levelemben. Amikor meg számon kértem, hogy ez nem volt fair! Ő letagadta az egészet! Fúj!!!!!!!!!!! :()

A negyedik, záró történet, az kérem a Felvi irodájának telefonos ügyintézőjével történt. Rákérdeztem izgatottan a továbbtanulás pontos menetére, mert hogy én ugye semmit sem tudok erről, kimaradt az életemből. De a nő először csak unottan válaszolgatott, gondolom már mástól többször föltett kérdéseimre. Mivel alaposan szerettem volna mindent tudni, belekérdeztem a részletekbe, na ekkor elszakadt a türelmi vonal és már ideges tyúk kotkodácsolt a vonal végéről. Ha nem érdekelne az egész, biztosan itt fel is adtam volna az egész tovább tanulási terveimet.  De engem nem lehet olyan könnyen lerázni…. 😉

Csecsemőgondozó, kisgyereknevelő

2011 november 20. | Szerző: Orsi napi kérdése

 Amióta 14 évesen beírtam apukámmal a tovább tanulási lapomra, hogy közgazdasági iskolába jelentkezem megpecsételődött a sorsom. A számok világa mindig is messze állt tőlem, humán beállítottságú vagyok és pszichológus szerettem volna lenni. De ez a szakma megjelölése nevetségesen hangzott egy tinédzser szájából. Így szüleim a menő és mindig jól jövedelmező könyvelői és pénzügyi pályára tettek rá. Nem hibáztatom őket, akkor tényleg nem lehetett tudni, hogy mi lakozik bennem.

Teltek múltak az idők, elvégeztem a szakközepet és még egy mérlegképessel is megtoldottam a képesítéseim számát. El is tudtam gyorsan helyezkedni, elég jó helyeken, de mindig vártam, hogy én is gazdasági embernek mondhassam magam. Sajnos, mindig idegennek éreztem magam a munkahelyemen. 

Aztán sok évi család alapítási próbálkozás után, mikor már lemondtunk párommal a gyerekről, akkor  pottyant az ölünkbe a kisfiunk és ahogy lenni szokott: teljesen megváltoztatta az életünket. Főleg nálam mutatkoztak a változás jegyei: nyitottabb, barátságosabb, kiegyensúlyozottabb lettem.Köszönhettem kisfiamnak, aki boldog,  mindig nevet, mosolyog a világra. Mellette jobb embernek érzem magam. Sokat tanultam tőle. Egyenesbe jöttem és az életet már nem csak túl élni szeretném, már hanem megélni és lehetőségeket kihasználni.  

És így érkeztem el a pályamódosításhoz. Valami humán, gyerekekkel kapcsolatos munkát képzelek most magamnak. Így jutottam el a csecsemőgondozó és kisgyereknevelő képzéshez. Nem tudom, hogy ez egy fellángolás vagy tényleg ez lesz az én utam, de most nagyon foglalkoztat a tanulási gondolat. Jelenpillanatban keresem a megfelelő iskolát, ahol ha elvégzem biztosan alkalmazni fognak a bölcsődékben vagy családi napközikben esetleg kórházban.

Valaki volt vagy van hasonló helyzetben?  Van aki elvégezte ezt a képzést már?

De jó lenne, ha éppen olvasná írásomat és tudna tanácsaival segíteni….. 🙂

Köszi előre is! 😉

Midnight in Paris

2011 november 18. | Szerző: Orsi napi kérdése

Végül is eljutottam a moziba, de az odavezető út egyáltalán nem volt könnyű. Délelőtt szobafogságot javasoltam mindkettőnknek. Krisz játszott is ahogy szokott, előkerültek a kisautók, rajztábla, gyurma, könyvek meseolvasás után még zenét is hallgattunk. Szerencsére a betegségnek nyoma sem volt, vidáman, érdeklődve játszottunk együtt. Láz messzire elkerülte és így döntöttünk párommal mehet a mozizás és 3-kor találkozunk a Keleti pályaudvari metróállomáson a nagyiékkal. Pompás! 🙂 Délhez közeledve, ebéd után, gondoltam lefektetem Kriszt, hogy kialudhassa magát indulás előtt. Erre csak nem akart elaludni, kérette magát, illetve nem volt annyira fáradt, hogy elnyomhassa az álom. A harmadik próbálkozásnál fél 2 magasságában feladtam a próbálkozást és csomagolni és öltözni kezdtem. Naná, hogy ezt látván Krisz elfeküdt a nagy ágyon és magától elaludt. Engem pedig a víz kivert, hogyan tudok időre odaérni így? Vár a nagyi és barátnőm, most mondjak le mindenkit???

Fél órát hagytam aludni, addig teljesen összepakoltam és indulásra készre vágtam magam. Kicsit kegyetlen voltam és felébresztettem Manómat, nagyon rossz érzés volt nekem, mint anyának az édesen szundító gyerekét megzavarni, de az élet kegyetlen! Krisz sem értékelte pozitívan a dolgot és sírt, ordított, hogy nem tetszik! Felöltöztettem és indultam is a nagy útra, de azzal nem számoltam, hogy a 10 kg-os gyerekem most nem akar majd járni, azaz cipelnem kell! És a cuccaival teli hátizsákot a télikabátra nem tudom felvenni, kézben kell fognom. Le sem tudom írni milyen borzalmas volt cipelnem mindkét oldalamon valami nehezet, azt hittem épségben nem érek el a HÉV-ig, aztán a metrón le és után fel. Órákig tűnt ez a megpróbáltatás. Krisz továbbra is rosszkedvű volt és  morcosan várta a fejleményeket. Már azon járt az eszem útközben, hogy lemondok mindent, ez nem egy normális helyzet. Legközelebb tuti nem így megyek majd szórakozni…..

Végre találkozhattam a nagyiékkal átadtam Kriszt nekik és ahogy tudom loholtam tovább a Blaha felé, ahol fél 4-kor barátnőmmel randiztam. Úgy éreztem nekem be kell mennem a Burger Kingbe és valami csirkés szendvicsbe bele kell harapnom. Szerencsére barinőm partner volt ebben (vagy láttam rajta, hogy nem lehet most “nem”-et mondani) és engedettünk a kísértésnek. Miután a feszültséget kibeszéltem magamból, már jó lett a kedvem és el is felejtettem az utazási mizériát. 

A Puskin moziba mentünk filmet nézni. Nagyon tetszik a hely, mert kicsi és mindig olyan érzésem van, mintha egy családi mozizáson lennék. Sosincs telt ház, kényelmesen ülhetünk az ülésünknél, még a kabátoknak is marad hely. Pontosan kezdik a filmeket, nincsen reklám és feliratos – eredeti hangon élvezhetjük a mozit. 🙂

A film – Éjfél Párizsban Woody Allen egyik remekműve. Sokan dicsérték, így én kétkedéssel ültem be a moziba, aki évente gyárt egy filmet már több évtizede, képes-e még újat mutatni? Az elején szokásos figurák jelentek meg: egy tehetséges író, aki szerencsétlenkedik, önbizalomhiánya miatt nem képes befejezni művét és kiadatni. Akkor ott a menyasszonya, aki sikeres, gazdag és próbálja vőlegényét biztatni, menedzselni, de ez a hiú párjának nem tetszik és még jobban begubódzik. Eddig a sztori szokványos, már-már csalódással süppedtem bele az ülésemben, mikor történt egy érdekes fordulat! A főhős egy bánatos séta alkalmával, mikor azon ábrándozik, hogy milyen jó lehet a 1920-as évekbeli Párizsban élni, mikor éjfélkor megáll egy régi Peugeot autó mellette és a benne lévő utasok invitálják őt egy utazásra. És ezzel fordult érdekesség a történet, hirtelen a 20-as és 30-as évek éjszakai életébe pottyanunk, ahol rengeteg művész találkozik bárokban, kocsmákban, lakásokon és mindenki próbálja megvalósítani álmát, elképzeléseit. Így találkozhatott a főhős Hemingway-al, Picassoval, Fritzgeralddal, Portellal, Steinnel, Dalival…stb…  A film végére rádöbben, hogy akivel együtt él az nem is a megfelelő nő és szakít vele. Az is világossá válik, hogy a jelenben kell élni, felesleges ábrándozni a múlt korszakaikon, nem is biztos, hogy olyan jó volt, mint ahogy azt gondoljuk. És az ember alapjából olyan, hogy elvágyódik a jelen világából. Sosem elég jó az ami van. 😉

Tömören-röviden nekem erről szólt a film, de persze mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg ezt az érdekes filmet és vegyen részt az időutazásban! 😉

De szeretnék moziba menni!

2011 november 18. | Szerző: Orsi napi kérdése

Először én kezdtem egy kis torokgyulladással kedden. Krákogás és némaság mellett nem történt komolyabb rossz velem. A baj akkor kezdődött mikor Krisz fiam lázas lett tegnap. 

39 fokra ugrott fel a láza este és egész éjjel együtt feküdtünk az ágyban, el nem engedett, szigorúan csak szorosan mellettem létezhetett.

Péntekre, azaz mára terveztük barátnőmmel a fent említett Woody film megnézést. Ezt hosszas előkészületek előzték meg. Először is barátnőmmel időpontot kellett egyeztetni, ő ugyanis most éli második fiatal felnőtt éveit és buliról, rendezvényről szalad ide-oda, szóval nem ér rá bármikor. Miután hetekkel ezelőtt lefixáltuk ezt a pénteket, akkor indulhatott fiam elhelyezésének ügye. Mivel a mozihoz legközelebb anyósék laknak, őket kértük meg, hogy vigyázzanak Manóra. Persze szívesen vállalták, de akkor már a dédit is beszervezték a buliba. Azt tervezték el, hogy előbb odamennek unokázni, aztán vissza hozzájuk. Az örök izgő-mozgó Krisznek meg se kottyant volna ez a herce-hurca…de most!!!???

Mikor valaki beteg gyöngédségre vágyik, nyugalomra és anyai közelségre…. most éppen láztalan Krisz és bontja a könyves szekrényt, de ki tudja, hogy mi lesz vele délutánra???

Szerintetek???