Midnight in Paris

2011 november 18. | Szerző: Orsi napi kérdése |

Végül is eljutottam a moziba, de az odavezető út egyáltalán nem volt könnyű. Délelőtt szobafogságot javasoltam mindkettőnknek. Krisz játszott is ahogy szokott, előkerültek a kisautók, rajztábla, gyurma, könyvek meseolvasás után még zenét is hallgattunk. Szerencsére a betegségnek nyoma sem volt, vidáman, érdeklődve játszottunk együtt. Láz messzire elkerülte és így döntöttünk párommal mehet a mozizás és 3-kor találkozunk a Keleti pályaudvari metróállomáson a nagyiékkal. Pompás! 🙂 Délhez közeledve, ebéd után, gondoltam lefektetem Kriszt, hogy kialudhassa magát indulás előtt. Erre csak nem akart elaludni, kérette magát, illetve nem volt annyira fáradt, hogy elnyomhassa az álom. A harmadik próbálkozásnál fél 2 magasságában feladtam a próbálkozást és csomagolni és öltözni kezdtem. Naná, hogy ezt látván Krisz elfeküdt a nagy ágyon és magától elaludt. Engem pedig a víz kivert, hogyan tudok időre odaérni így? Vár a nagyi és barátnőm, most mondjak le mindenkit???

Fél órát hagytam aludni, addig teljesen összepakoltam és indulásra készre vágtam magam. Kicsit kegyetlen voltam és felébresztettem Manómat, nagyon rossz érzés volt nekem, mint anyának az édesen szundító gyerekét megzavarni, de az élet kegyetlen! Krisz sem értékelte pozitívan a dolgot és sírt, ordított, hogy nem tetszik! Felöltöztettem és indultam is a nagy útra, de azzal nem számoltam, hogy a 10 kg-os gyerekem most nem akar majd járni, azaz cipelnem kell! És a cuccaival teli hátizsákot a télikabátra nem tudom felvenni, kézben kell fognom. Le sem tudom írni milyen borzalmas volt cipelnem mindkét oldalamon valami nehezet, azt hittem épségben nem érek el a HÉV-ig, aztán a metrón le és után fel. Órákig tűnt ez a megpróbáltatás. Krisz továbbra is rosszkedvű volt és  morcosan várta a fejleményeket. Már azon járt az eszem útközben, hogy lemondok mindent, ez nem egy normális helyzet. Legközelebb tuti nem így megyek majd szórakozni…..

Végre találkozhattam a nagyiékkal átadtam Kriszt nekik és ahogy tudom loholtam tovább a Blaha felé, ahol fél 4-kor barátnőmmel randiztam. Úgy éreztem nekem be kell mennem a Burger Kingbe és valami csirkés szendvicsbe bele kell harapnom. Szerencsére barinőm partner volt ebben (vagy láttam rajta, hogy nem lehet most “nem”-et mondani) és engedettünk a kísértésnek. Miután a feszültséget kibeszéltem magamból, már jó lett a kedvem és el is felejtettem az utazási mizériát. 

A Puskin moziba mentünk filmet nézni. Nagyon tetszik a hely, mert kicsi és mindig olyan érzésem van, mintha egy családi mozizáson lennék. Sosincs telt ház, kényelmesen ülhetünk az ülésünknél, még a kabátoknak is marad hely. Pontosan kezdik a filmeket, nincsen reklám és feliratos – eredeti hangon élvezhetjük a mozit. 🙂

A film – Éjfél Párizsban Woody Allen egyik remekműve. Sokan dicsérték, így én kétkedéssel ültem be a moziba, aki évente gyárt egy filmet már több évtizede, képes-e még újat mutatni? Az elején szokásos figurák jelentek meg: egy tehetséges író, aki szerencsétlenkedik, önbizalomhiánya miatt nem képes befejezni művét és kiadatni. Akkor ott a menyasszonya, aki sikeres, gazdag és próbálja vőlegényét biztatni, menedzselni, de ez a hiú párjának nem tetszik és még jobban begubódzik. Eddig a sztori szokványos, már-már csalódással süppedtem bele az ülésemben, mikor történt egy érdekes fordulat! A főhős egy bánatos séta alkalmával, mikor azon ábrándozik, hogy milyen jó lehet a 1920-as évekbeli Párizsban élni, mikor éjfélkor megáll egy régi Peugeot autó mellette és a benne lévő utasok invitálják őt egy utazásra. És ezzel fordult érdekesség a történet, hirtelen a 20-as és 30-as évek éjszakai életébe pottyanunk, ahol rengeteg művész találkozik bárokban, kocsmákban, lakásokon és mindenki próbálja megvalósítani álmát, elképzeléseit. Így találkozhatott a főhős Hemingway-al, Picassoval, Fritzgeralddal, Portellal, Steinnel, Dalival…stb…  A film végére rádöbben, hogy akivel együtt él az nem is a megfelelő nő és szakít vele. Az is világossá válik, hogy a jelenben kell élni, felesleges ábrándozni a múlt korszakaikon, nem is biztos, hogy olyan jó volt, mint ahogy azt gondoljuk. És az ember alapjából olyan, hogy elvágyódik a jelen világából. Sosem elég jó az ami van. 😉

Tömören-röviden nekem erről szólt a film, de persze mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg ezt az érdekes filmet és vegyen részt az időutazásban! 😉