Amióta 14 évesen beírtam apukámmal a tovább tanulási lapomra, hogy közgazdasági iskolába jelentkezem megpecsételődött a sorsom. A számok világa mindig is messze állt tőlem, humán beállítottságú vagyok és pszichológus szerettem volna lenni. De ez a szakma megjelölése nevetségesen hangzott egy tinédzser szájából. Így szüleim a menő és mindig jól jövedelmező könyvelői és pénzügyi pályára tettek rá. Nem hibáztatom őket, akkor tényleg nem lehetett tudni, hogy mi lakozik bennem.
Teltek múltak az idők, elvégeztem a szakközepet és még egy mérlegképessel is megtoldottam a képesítéseim számát. El is tudtam gyorsan helyezkedni, elég jó helyeken, de mindig vártam, hogy én is gazdasági embernek mondhassam magam. Sajnos, mindig idegennek éreztem magam a munkahelyemen.
Aztán sok évi család alapítási próbálkozás után, mikor már lemondtunk párommal a gyerekről, akkor pottyant az ölünkbe a kisfiunk és ahogy lenni szokott: teljesen megváltoztatta az életünket. Főleg nálam mutatkoztak a változás jegyei: nyitottabb, barátságosabb, kiegyensúlyozottabb lettem.Köszönhettem kisfiamnak, aki boldog, mindig nevet, mosolyog a világra. Mellette jobb embernek érzem magam. Sokat tanultam tőle. Egyenesbe jöttem és az életet már nem csak túl élni szeretném, már hanem megélni és lehetőségeket kihasználni.
És így érkeztem el a pályamódosításhoz. Valami humán, gyerekekkel kapcsolatos munkát képzelek most magamnak. Így jutottam el a csecsemőgondozó és kisgyereknevelő képzéshez. Nem tudom, hogy ez egy fellángolás vagy tényleg ez lesz az én utam, de most nagyon foglalkoztat a tanulási gondolat. Jelenpillanatban keresem a megfelelő iskolát, ahol ha elvégzem biztosan alkalmazni fognak a bölcsődékben vagy családi napközikben esetleg kórházban.
Valaki volt vagy van hasonló helyzetben? Van aki elvégezte ezt a képzést már?
De jó lenne, ha éppen olvasná írásomat és tudna tanácsaival segíteni….. 🙂
Csecsemőgondozó, kisgyereknevelő
2011 november 20. | Szerző: Orsi napi kérdése

Köszi előre is! 😉
Oldal ajánlása emailben
X